Az Alapítvány célja

Alapítványunk célja:  
 

Alapítványunk azzal a céllal jött létre, hogy segítse az orvosok, betegek és egészségügyi szakdolgozók közötti információk szabad áramlását, önmaguk és egymás jobb megértését.

Alapítványunk fő profiljaként az egészségtudatos életmód részeként a lelki egészség védelmét képviseli, hirdeti, oktatja.

Hajlamosak vagyunk a fejlődés hangsúlyú, felgyorsult világunkban elhanyagolni lelki és mentális egészségünket, mely pszichés és fizikai problémák kialakulását eredményezheti. Képzéseink arra hívják fel a figyelmet, hogy nem csupán fizikai jóllétünkkel, egzisztenciális hátterünk megteremtésével, teljesítményünkkel kell foglalkoznunk, de a minden életterületen alapvető motivációnkat meghatározó életörömöt szükséges megélnünk és fenntartanunk ahhoz, hogy gyógyító jelenlétünk előrevivő legyen.

 
Kinek segíthetünk?
 
Akik olyan új ismeretekkel, tudományos eredményekkel, módszerekkel szeretnének gazdagodni, melyet a mindennapi élet részévé tudnak tenni és ennek eredményeként kevesebb szenvedéssel, boldogabban képesek élni.
Akik önmagukon  túl szeretnének másokon is segíteni.
Akik felismerik, hogy ha mindent továbbra is ugyanúgy gondolnak, mondanak, tesznek, ahogyan eddig gondoltak, mondtak vagy tettek, akkor nem lesz más az eredmény. Nem lesz változás. Ugyanazt a mennyiségű szenvedést és boldogságot fogják megélni, mint eddig.
Akik beismerik, hogy a jelenlegi tudásuk, lelki és testi állapotuk, életük minősége változtatásra, tovább fejlődésre érett és ezért érdemes tenniük, erre érdemes időt és energiát fordítaniuk. Ehhez változtatni kell szokásaikon, hiedelmeiken, félelmeiken. Tehát azokért is vagyunk, akikben már megfogalmazódott az önismereti fejlődés igénye.
Akik hisznek abban, hogy eddigi szemléletükön változtatni képesek és nyitottak a kreatív, elmélyült, de egyben nyitott viszonyulásra.
Akik belátó türelemmel rendelkezek arra vonatkozóan, hogy a változtatáshoz és eredményéhez idő kell, a megszokott kényelmetlen, boldogtalan komfortzónánk elhagyásáért.
 
Hogyan tudunk segíteni?
 
Szemléletünk a tudomány, az ősi keleti tudás és a folyamatos fejlődés igényét tartalmazza. Segítségünk mikéntje is ezen a hármason alapul. Elhagyhatják régi szokásaikat, hiedelmeiket, félelmeiket, új módszereket vezethetnek be a mindennapi életükbe. Az Alapítvány képzésein elegendő információt kapnak, hogy megérthessék, miért olyanok, amilyenek és hogyan változhatnak pozitív irányba, ha nem elégedettek önmagukkal, teljesítményükkel, körülményeikkel. Az átadott ismeretek, módszerek segítségével képessé válnak arra, hogy többet hozzanak ki magukból. A továbbképzéseken növeljük a megértést, eszközöket nyújtunk ahhoz, hogy látványosan növekedjen erőfeszítésük hatékonysága. Így nemcsak aktívabbak és örömtelibbek lesznek mindennapjaik során, hanem kiegyensúlyozottabbá válnak, azt teszik, amire hivatottak. Mi abban hiszünk, hogy azzá válhatnak, amivé csak akarnak.  Fedezzük fel együtt, mi is rejlik Önökben, s mivé tudnak válni!
 

 

Elérhetőség

2095 Pilisszántó, Hlinki u. 50. varga.tibor@erthetoen.hu