Ígéret / SOHA TÖBBET NEM SEGÍTENÉK MÁSOKNAK HARAGUDNI. / Ünnepi beszélgetés Gabival

2014.12.19 10:43

                    

Gabi ígérete: SOHA TÖBBET NEM SEGÍTENÉK MÁSOKNAK HARAGUDNI.

 
Katona Istvánné Mezős Gabriella, a Honvéd Kórház szakápolójaként még a nyáron jelentkezett az Érthetően képzésünkre, és azóta már a többi sikeres pályázóival együtt, többízben üdvözölhettük őt az előadásokon. Annak idején nagyon megérintett bennünket Gabi jelentkezése és úgy gondoltuk így az ünnepek idején, meghívjuk egy beszélgetésre. 
Gabi, némi gondolkodás után, nagy örömünkre igent mondott és megosztotta velünk szívből érkező gondolatait. 
Fogadjátok szeretettel tőlünk, mintegy karácsonyi ajándékként.
 
Gabi Kedves, egy számodra új képzésre jelentkeztél a nyár folyamán. Mi volt a jelentkezésed oka, mi motivált erre téged,  és mit vártál a képzéstől?
 
Tibor tehet mindenről (-Varga Tibor-). 
Úgy alakult, hogy mellette ültem a nyári egynapos képzésen, beszélgettünk is egy keveset és teljesen átjárt a szavaiból, jelenlétéből áradó végtelenül pozitív energia. Úgy éreztem, mintha már évek óta ismernénk egymást. Mindig is érdekelt és foglalkoztatott az önismeret kérdése, a lélek dolgai. Úgy éreztem, nagy lehetőség, hogy képes lehetek megtanulni, hogyan tudom nehéz időkben is erőlködés nélkül megőrizni a lelki békémet és így hatékonyabban állhatok neki a problémák megoldásának. 
A mindennapok eseményei, ebben azóta is rendszeresen igazolnak munka közben és a magánéletben egyaránt.
 
Hogy érzed magad a tanfolyamon, tudsz-e azonosulni a hallottakkal, és mit tapasztaltál ezidáig ezzel kapcsolatban, változások?
 
Nagyon jó ide havonta eljönni (kár, hogy nem gyakoribbak a foglalkozások).  Bár a házi feladatok elkészítése felkavar, de egyben el is gondolkodtat és ezt is szeretem. Az előadások kezdete után 5-10 percen belül elkap a gépszíj, az előadók kisugárzása, a témák izgalmas volta és már csak azt veszem észre, hogy elrepült az idő és már megint itt egy szünet. Ja és még valami: nagyon tetszik, hogy szünetben is bármikor odamehetek pl. Tiborhoz kérdezni, ha elakadtam valahol menet közben, vagy akár csak megölelni Csabát, mert már megint olyan jó volt őt hallgatni. 
 
Mit üzensz a többieknek, a családnak, barátoknak, akik még nem hallottak erről a  képzésről?
 
Hát … a környezetemnek, barátaimnak, családomnak nem nagyon kell üzennem semmit, annyi mindenkinek meséltem már arról, hogy hová járok és ott mivel foglalkozunk. Főnővéremnek, Diának kifejezetten meg is köszöntem, hogy a nyáron szólt: van-e kedvem elmenni tréningre és így alkalmam volt „szagot fogni”. És hogy a munkatársaim mit szólnak? – egy kedves kolléganőm jegyezte meg a minap, hogy ha nem bánom, figyelné, hogyan szerelem le a zűröző betegeket és hozzátartozókat, mert ezt szeretné ő is eltanulni, kedveli a higgadtságomat. 
Ez nagyon jól esett. 
 
 
 
Mit gondolsz a  szeretetről, az ünnepekről, neked mit jelent mindez?
 
Amikor a lányaim még picikék voltak, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom egyszer majd elengedni őket, hogy önállóan élhessék a saját életüket. Aztán felnőttek, kirepültek és én meglepődve tapasztaltam, hogy mindez örömmel és elégedettséggel tölt el. Mosolygok, ha repülőt látok, kíváncsian lesem az időjárás-jelentést, hogy milyen idő van Nagy Britanniában (idősebbik lányom stewardess, a testvére pedig Londonban él és dolgozik). TUDOM, hogy elboldogulnak anyuka nélkül is, minden rendben van körülöttük és nem csak akkor kerülnek elő, ha szükségük van valamire. Talán ez a fajta bizalom mindenféle szeretet alapja, az ünnep pedig az, amikor nagy ritkán újra mindhárman együtt lehetünk és rekedtre nevetjük magunkat, mint régen. 
 
           
 
Melyik a legszebb szó a világon?
 
Nem tudom; mikor melyik. 
Gondolom, hogy mindig az, amelyiket jól esik hallani vagy épp kimondani, amitől a kicsi szívében melegséget érez az ember. 
 
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek; kedves Krisz, neked külön is! 
 
Szöveg: Frenyó Krisztina
Fotó: Teszár Ákos