Rohanó világunk manapság kevéssé kedvez a nyugodt, pihentető időtöltésnek, a belső világunkkal való törődésnek, a csendes olvasgatásnak. Alapítványunk magáénak vallja azt az elvet, hogy szükség van egy kis időre önmagunkkal ahhoz, hogy kiteljesedhessünk, és igazán jelen tudjunk lenni kapcsolatainkban. Ehhez találhat itt rendszeresen gondolatébresztőket, melyhez jó olvasást kívánunk!
Ha a kamaszkorral foglalkozunk, érdemes abba belegondolnunk, mi történik, mikor egy gyerek kamasszá válik? Mindenki arra gondol elsőként, hogy az történik, hogy tüskés, megközelíthetetlen, kritikus, kibírhatatlan lesz a fiunk-lányunk. De most inkább azt a kérdést vetjük fel: miért van szükség erre a életszakaszra?
Milyen gyermekünk a serdülőkor kiindulópontján? Ha a kiskamasz kor (10-12 év) kezdetét számítjuk ‘nulla kilométerkőnek’, nagyon erősen függ a szüleitől, szüksége van a védelmükre, és még ha vannak is kritikus gondolatai, ekkor még mindenre képes, nagy hatalmú óriásoknak látja a felnőtteket. A kicsik mintha egy kis üvegbúra alatt élnének, amitől nagyon távol van a felnőtt élet (szerencsére).
A gyerekeknek ebből az elkülönült kis világból kell átkerülniük az önálló felnőtt létbe, így nem csoda, hogy ami a kettő között átvezet, az egy nagyon rázós, nagyon nehéz időszak. Át kell élniük a szabadság, a ‘másság’ vágyát, a felnőttek megkérdőjelezését, a családból való kiszakadást ahhoz, hogy független felnőtt emberekké váljanak. Ennek az időszaknak a szülők lehetnek a kárvallottjai, mivel őket érinti legérzékenyebben a változás.
A tinédzserkor előfutára egyébként a dackorszak két-három éves kor körül, amikor a kisgyerek valóságos szabadságharcot vív a környezetével. Egyesek szerint ha egy kisfiúnál vagy kislánynál ’könnyű’ a dackorszak, akkor vele nehezebb lesz a kamaszkor. Ez már talán előrevetíti, hogy törvényszerű, kikerülhetetlen folyamattal van dolgunk, amivel nem érdemes szembeszállni, mivel pontosan ott és akkor van a helye mind a gyerek, mind a szülő életében, amikor bekövetkezik.
Mi történik tehát a tinédzserrel?
A kamaszkor egybeesik egy erőteljes fizikai változással – növekedéssel és átalakulással egyidejűleg - mind a fiúknál, mind a lányoknál. A jelenség alapja tehát egy hormonváltozás. A gyerek talán maradna is olyan, amilyen volt, kedves, kiszámítható, ha nem ’sodornák el’ a hormonhullámok. Irányíthatatlan hangulatváltozásai vannak, hol kitörően jókedvű, hol elviselhetetlen; és szervezete átalakulásai miatt időnként ólmos fáradtság gyűri maga alá.
Mint azt Vekerdy Tamás gyerekpszichológus egy helyen megállapítja, még a 20. század elején is tudták a tanárok, hogy a 13-16 évesek életkori sajátosság folytán ’terhelhetetlenek’. Mivel maguktól is épp elég fáradtak - hol itt fekszenek, hol ott heverésznek -, ezért az iskola nem fárasztotta őket sem hatalmas tanulásmennyiséggel, sem fizikai terheléssel, szemben a mai oktatási rendszerrel.
Mindez tehát egy teljesen természetes jelenség, nem pedig hiba, vagy nevelési probléma. Ehhez párosulnak a lelki változások is, melyek segítségével a gyerekből felnőtt személyiséggé alakul a tinédzser.
Csak az új minták visznek előre
Egy 14 éves tudja, hogy kinőtte a gyerekszobát és a gyerekszerepet, és valami egészen más jön – de hogy a felnőttségnek hogy kell majd megfelelni, azt nem sejtheti. A tini össze van zavarodva, és elsősorban a kortársait lesi, ki hogy boldogul az ’új bőrében’. Ilyenkor nem ritka a túlzott kompenzáció, amikor is a fiatalok túl harsányak, túl merészek, legyőzendő a félénkséget.
Ha valaki mögött nem áll nagyon stabil, szerető, elfogadó háttér, akkor hatalmas szélsőségeken megy át ebben az időszakban.
Hogy a társaknak és új életének megfeleljen, hogy megtalálja önmagát, a kamasznak le kell válnia a szüleiről, és ez bizony nem lehet konfliktusmentes. Vekerdy Tamás szerint a serdülő ‘zsigerből védi a magában lassan kialakuló felnőttet’. De az eredmény egy önálló, független ember: mikor tizenéves gyerekünknek kellő szabadságot adunk, ugyanakkor bátorító, segítő ’bázist’ biztosítunk, a gyereknevelést fejezzük be.
Néha a szülőnek is éppolyan nehéz lélekben elszakadnia a gyerekkortól, és meglépni a végső lépést, ha nem nehezebb. Mindenkivel előfordulhat, hogy például váratlanul azt veszi észre, még a tizenhét éves gyerekét is autóval viszi mindenhova, miközben ez már régesrég nem szükséges. Az emberi természet része, hogy ragaszkodunk a bevált mintáinkhoz, azonban előre csak az új minták visznek.
Feldmár András pszichiáter szerint a kamasz a szülő egész addigi anyai-apai tevékenységének görbe tükre. Nem könnyű belenézni, néha ijesztő is, de elengedhetetlen, ha tovább akarunk haladni az önismeret vékony jegén. A kamaszkor során tehát a szülők is nagyon sok mindent tanulnak, önmagukról is.
Tartsuk fenn a kommunikációt!
Mit tehetünk azért, hogy a tizenéves és nem mellékesen a család a lehető legjobb módon jusson át ezen az időszakon?
Igyekezzünk a legkonfliktusosabb helyzetekben is fenntartani a kommunikációt, megtartani a bizalmat. Ennek az alapja a szülő és gyerek közti őszinteség.
Feldmár András igen radikális véleményen van ezen a téren: ‘Az, hogy a 16 éves lányod vagy fiad őszinte tud-e lenni hozzád, azon múlik, hogy őszinte lehetett-e hozzád 2-3 évesen.’
Könnyebbé tesszük a helyzetét a kamaszkort átélő fiatalnak, ha erősítjük önbizalmát, ezt pedig megtehetjük apró feladatokkal, amelyeket elvégezve sikerélményt él át, és megtapasztalhatja az önállóságot.
A fejlődésünkhöz mindannyiunknak szüksége van arra, hogy önállóan birkózzunk meg feladatokkal, problémákkal. Ne oldjuk meg tehát a gyerek helyett az összes helyzetet, adjunk neki lehetőséget, hogy önbizalmat „növesszen”! Egy családi utazás megtervezése például olyan feladat, amit a család rábízhat a tinédzserre, de sokan tapasztalják, hogy a kamaszok meglepően jó, megbízható babysitterek kistestvérük mellett.
Tudassuk azt is a gyerekünkkel, hogy a hibákból tanulni lehet. A kamaszok sokszor abban a hitben vannak, tragédia történik, ha ‘leégnek’ mások előtt. Ha fiatalon nem tapasztalják meg, hogy hibát elkövetni természetes – egy jó főnök gyakran arra biztatja az alkalmazottait, ’kövessenek el hibákat’, próbálkozzanak, kísérletezzenek bátran – idősebb korban kell majd erre rájönniük, amikor már sok mindent feladtak puszta félelemből.
Utolsó szabályként: hagyjuk a kamasz gyereket dönteni, az akaratát kinyilvánítani. Ne tartsuk a nevelést játszmának, ahol mindig nekünk kell győznünk, nekünk kell kontrollálnunk a másik felet.
Hatalmasat fejlődhet a fiatal önbizalma, ha a saját döntésével arat sikert. Így válhat magabiztos, céltudatos felnőtt emberré.
Mindez persze egy dologról szól: van-e a szülő és a gyerek közt kölcsönös bizalom, igazi élő kapcsolat? A kamaszkort jól megélni így sikerülhet igazán.
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
Tízparancsolat kamasz gyermekek szüleinek:
Emlékezz a saját kamaszkorodra, és légy megértő!
Ne ijedj meg a kamasztól, nem marad így!
Kamasz gyereked nem hibás, megjavításra szoruló szerkezet, hanem egy másik ember. Tiszteld!
Hagyd meg a magánszféráját!
Bízz benne!
Ne faggasd!
Ha megnyílik, nagyon figyelj, és ne reagáld túl a dolgokat!
Nem az a dolgod, hogy irányítsd, hanem hogy ott légy, ha szüksége van rád! Engedd, hogy tegye, amit akar, és kapd el, ha zuhanni kezd.
Ne akarj a saját érdekében határokat szabni neki!
A határokat a saját érdekedben jelöld ki – nem forgathatja fel az életedet –, és következetesen tartasd be!
